Mudfield - Sárrét (CD) leírása
A szeghalmi Mudfield zenekar 2014-ben alakult Nightrain néven és már abban a formációban olyan ma már klasszikusnak számító dalok születtek, mint az azóta is koncertfavorit Mezítláb. A 2016-es I Will Be című, már Mudfield néven kiadott EP után, 2017 év végén a Gyalog, majd a Nem kell című dalával/klipjével végleg bevéste magát a rock/metal zene rajongóinak szívébe. 2018-ban egymást követték a jobbnál jobb dalok/klipek, mint a Szerepek, a Féreg és hamar összeállt a Sárrét című album anyaga. A 10 új dal mellé elkészült a Nem kell új, akusztik változata, ami egy teljesen új közönség számára is szerethetővé teszi a Mudfield zenekart.
A zenekar 2019. február 15-én otthonában, a szeghalmi Stone Clubban mutatja be az új albumot, majd a Leander Kills 13 állomásos tavaszi turnéján mutatja be lemezét. Aztán május 17-én hazatérnek Szeghalomra, ahol a közel 100 éves, patinás mozi nagytermében egy különleges akusztikus koncerten is megmutatják dalaikat. Majd a Nomad zenekarhoz csatlakoznak pár koncert erejéig.
A Sárrét album a Hammer World magazin februári Hangpróbájának 3. helyén végzett és 9 pontos kritikát kapott.