Kövér József - Nehéz Fény

A mind megjelenésében, címadásában és szövegszerkezetében is rendhagyó kötet a debreceni író, Kövér József legújabb írásait tárja az olvasó elé.

Különleges elbeszélések követik egymást a Nehéz Fény kötetben. A húsz szöveg egy részének már a címe is rendkívüli, illetve talányos (Dögös; Esett a hó, nyár volt; Pirosló, almamellű szemek; Papírvékonyságú kapcsolat; 44x55; A legjobb után). Rendhagyó a nyelv határait feszegető, a kifejezésbeli berögzültségeket alaposan, bátran fellazító, tabudöntögető beszédmód, a társalgási nyelv irodalomba emelése, nagymértékű szövegbe fűzése. Szokatlanná teszi a gyűjteményt a több műfajúság is: az elbeszélésműfaji jegyeihez a cselekményelemekre reflektáló, esszéisztikus, filozofáló, alkotáspszichológiai gondolatok társulnak, a szépprózai jelleggel rendre találkoznak a szövegmezőben a gondolati próza jegyei.

Az ellentét, az antonimavilág tehát e kötet szövegeinek is erős inspirálója. Mert a realisztikus, valóságalapú eseményeket, jeleneteket a fantázia abszurd, groteszk, meghökkentő szcénái váltják. Az elvont vagy annak ható fejtegetéseket pedig szemléletes, láttató erejű, érzékletes képek, metaforák és szellemes, öniróniával társuló ironikus hangnemelemek oldják. A különlegesség szféráját profán, köznapi jelenségek, cselekvés és történéselemek ellensúlyozzák: a különleges címekre végtelen egyszerű, szándékoltan szürke, minimalizált címek következnek (Ablak; Éjszaka; A reggel; Cukor; Fekszem). A szöveg nyelvezete a halandónak a narrátor jelezte fiziológiai, lelki, szellemi, (pár)kapcsolati történéseit, folyamatait ugyancsak sajátos, olykor görbe tükörbe állítja.

A köznapi beszédmóddal tett- és lélekvizsgáló gondolatfutamok feleselnek, beavatva az olvasót „a semmiből világokat” létrehívás folyamatába, mintegy „segítve” átélni a befogadónak az ihletfelfokozott lelkiállapotát. A kötet arra is rávilágít: a köztudatban szobornak hitt, fennen magaslatokban, fellegekben járó művész, s általában az alkotó, teremtő ember ugyancsak esendő, a napi életben csetlő-botló szerzet, küzdő, „nehéz fényben” álló létező, esendő lélek.

Sőt, aki járatos a számmisztika rejtelmeiben, felfedezheti, hogy az ellentétek kiegyenlítődését még egy szempont erősíti: a 20-as szám tudniillik a numerológiában az egyensúlyt életre keltő érték.

Nemcsak tilalomfák mozdulnak, dőlnek, egyszersmind élettel, vérrel telítődnek a „szobrok” (köztük a messziről, a köztudatban annak látszó teremtő emberek; művészek) ebben a sokszínű szövegmezőben.

A Csokonai-díjas alkotó könyve az emberarché szituációinak, őshelyzeteinek (pl. szerelem, halál, álom, szabadság, remény, öröm, bánat, közöny) egész sorát megjelenítve,a modern kori – XXI.századi – ember elveszettség érzését, gyarlóságát, egyszersmind identitás- és jelentéskeresését festi (erre is utalhat a paradox kötetcím).S az idővel való szüntelen birkózását –így a pillanat megragadását vagy végleges elmulasztását – faggatja, elemzi, egyéni fénytörésben, egyes szám első személyű nézőpontból, a (férfi, illetve női) narrátor egyedi szemüvegén át.

A Nehéz Fény vallomásos tudatáram-prózaként, énregényként éppúgy olvasható, mint esszéisztikus elbeszélésfüzérként.

Arany Lajos