Hozier - Hozier (CD) leírása
Az ír dalszerző-énekes Hozier 2013-ban robbant be Take Me To Church című dalával, amit a mai napig előszeretettel játszanak a hazai rádiók. A közönség mellett persze a szakma is felfigyelt a tehetségre, így rádióslágerével a 2015-ös Grammy-díjkiosztón is ringbe szállt az év dalának járó elismerésért.
Az érzelmes, érzéki előadásmódjáról és erős, férfias orgánumáról megismert Hozier bemutatkozó lemezével azonban bebizonyítja, hogy nem egy egyszámos előadóról van szó. A 13 számos albumról több külföldi médium – köztük a Rolling Stone és a Telegraph – is dicshimnuszt zengett, amely természetesen tartalmazza a Spotify-on 2014-ben legtöbbet lejátszott gigaslágert is. A delux változat pedig egy második CD-t rejt, amelyen helyet kapott további négy szívbemarkoló ballada.