GARPHILL GAMES A Nyugati Királyság Várgrófjai leírása
A Nyugati Királyság trilógiája elérkezett a lezárásához a Várgrófok által. Ha eddig úgy gondoltad, a Nyugati Királyság bármely korábbi két részére, hogy összetett, komplex játékok lennének, hagy éljünk egy rendkívül szemléltető idézettel:
„Az Építőmesterek, ha meglátják az utca túloldalán a Lovagokat, hangosan és előre köszönnek. A Várgrófok viszont az a játék lesz, ami előtt mindkét korábbi szótlanul és tisztelettudóan térdre borul.”
Mielőtt még azonban megijednél, nem lesz nehezen tanulható a játék, sőt! Ha ismered a trilógia előző darabjait, akkor nagyon hamar és könnyen meg fogod ezt is érteni, hiszen ugyanazt a logikát követi a játék. Ha viszont nem ismernéd (azon túl, hogy ezt a hiányosságod pótolod), akkor sem kell kétségbe esni. A szabályfüzet ugyan soknak tűnik, de ahogyan a korábbi részek esetén, úgy itt is rendkívül olvasmányos, érthető logikai menet mentén megírt. Ami a terjedelmét adja, az a már szinte szájbarágós magyarázás, ahogyan ugyanazt az akciótípust minden lehetőségnél is leírja, illetve a gazdag illusztráltsága. Ha ezeket kivennénk, nagyjából negyedére csökkenne a szabályfüzet terjedelme, viszont akkor már túl tömény lenne.
Játékelemek:
- 4-4 vesztegetés- és erényjelölő
- 40 ezüst
- 80 munkás (színenként 20)
- 4 várgróf (színenként 1)
- 12-12 városháza, kereskedőállomás és műhely (színenként 3)
- 24-24 kalamáris, arany és kő erőforrás
- 35 kézirat
- 1 kastély
- 1 kezdőjátékos-jelölő
- 4 játékostábla
- 5 játéktáblarész
- 68 semleges városlakókártya
- 10 hőskártya
- 32 kezdő városlakókártya
- 4 papkártya
- 1 uralkodókártya
- 1-1 szegénység- és gazdagságkártya
- 10 kezdőkártya
- 8-8 kezdő- és jövőbeli tervkártya (egyszemélyes játékhoz)
- 1 mesterséges játékos segédletkártya (egyszemélyes játékhoz)
- 30-30 adósság- és okiratkártya
- 4 többszörözőkártya